The BlackBirds

A világ legismertebb Beatlest játszó zenekarai közé tartozó BlackBirds együttes a színpadra varázsolja a legendás Beatles koncertek hangulatát. Az együttes 2004-ben alakult azzal a szándékkal, hogy a színpadon életben tartsa a "gombafejűek" -, valamint a szétválás utáni szóló korszak dalait.

 

Az eredeti hangszerek és a tiszta, háromszólamú vokálok, valamint a zongora használata garancia egy igazi időutazásra a '60-as, 70’-es évekbe. A zenekar a sok hazai koncert mellett rendszeresen játszik külföldön is.

 

2005-ben hat hónapot töltöttünk Spanyolországban, Mallorca szigetén. 2007-ben Norvégiában és Dániában turnéztunk. Évek óta rendszeresen képviseljük Magyarországot Liverpoolban a legendás Beatle Weeken. 2008-ban a tengerentúlra is eljutottunk, Kanadában a „Beatle Event” 2008-on, Halifaxban állva tapsolt a közönség. 2009-ben a neves Holland Big Rivers Fesztiválon” valamint a Belga és Francia Beatles Day” –en is hatalmas sikert arattunk. A szomszédos országokban már évek óta rendszeresen turnézunk így, Erdélyben, Szlovákiában és Ausztriában is gyakran megfordulunk.

 

 

 

A zenekar tagjai számos élő legendával is találkoztak már, többek között: Paul McCartneyval, Pete Besttel (Beatles dobos 1962-ig), Astrid Kirscherrel (aki a hírhedté vált gombafrizurát fésülte a Bealtesnek, valamint fotózta is őket), Klaus Voormannal (a Revolver borító megrajzolójával), Allan Williamssel (a Beatles első menedzserével), Paul McCartney kísérőzenekarának tagjaival, Denny Laine-el (Paul, Lennon utáni szerzőtársával, a Wings együttes gitárosával) valamint Hollandiában előzenekara voltunk a Spencer Davis Group-nak.

 

Az a megtiszteltetés is ért bennünket, hogy Tony Curtis is tapsolt a zenekarnak, amikor 2009-ben vendége volt a BlackBirds klubjának Budapesten. 2011-ben Ringo Starr -budapesti öltözőjében - személyesen fogadta a zenekar alapító dobosát.

 

Élő Beatles Show c. műsorunkat (mely 1,5 - 2 óra táncolható élőzene a Beatles együttes valamint tagjai egyéni munkásságának dalaiból) ajánljuk minden olyan utcabálra, önkormányzati-, céges-, magán és egyéb rendezvényre, fesztiválokra, bálokra, stb., ahol fontos a jó hangulat, a buli, melyet igényes magas színvonalú, élő-zeni produkciónkkal varázsolunk a színpadra.


© Copyright 2012 The BlackBirds. All rights reserved